Jogi tanácsadónk válaszol

A hirdetményekben láttam egy cikket a szocpollal kapcsolatban, miszerint már nem kell büntetést fizetnie annak a párnak, akik nem jelentik be időben a gyermek megszületését. De nem láttam frissítési dátumot. Megtudhatnám mikortól érvényes, és tart-e még a dolog érvényessége? Köszönöm válaszukat előre is!

Üdvözlettel: Csapó Attiláné

Szakértőnk válasza

Tisztelt Hölgyem!
 

A lakáscélú állami támogatásokról szóló rendelet Ön által hivatkozott rendelkezése 2008. június 30. napjától hatályos. Eszerint a 2008. június 30. napját követően megkötött, megelőlegező kölcsön igénylésére irányuló

szerződések alapján már - szemben a korábbi gyakorlattal - nem kell a szülőknek bejelentést tenniük gyermekük megszületéséről, mivel a Magyar Államkincstár hivatalból állapítja azt meg. Egy átmeneti időszak alatt

(2008. szeptember 30-ig) a korábban szerződöttek is tehettek bejelentést, ami szerint kérik, hogy az ő vonatkozásukban is az Államkincstár állapítsa meg a gyermek megszületését, a szülők bejelentése nélkül, ebben az esetben tehát rájuk is már az új szabályozást kell alkalmazni.

 

Ez azonban azt jelenti, hogy amennyiben Önök 2008. június 30. napját megelőzően kötötték meg a szerződést, és a fentiekben hivatkozott bejelentést sem tettek, Önökre még a régi szabályok vonatkoznak, tehát a

gyermekvállalás teljesítésének tényét 60 napon belül, a megelőlegező kölcsönt folyósító hitelintézeten keresztül kell igazolni, illetve ha ez elmarad, akkor sajnos a büntetés (visszafizetési kötelezettség) ugyanúgy érvényesül.

 
Tisztelettel:
 
 
dr. Toldy Miklós ügyvéd | LUKÁCS Ügyvédi Iroda

e-mail: drtm@drtm.hu; mobil: (30) 210-6555

 
Monto Ingatlan Partnerhálózat

Központi Online Vevőszolgálata

Tanácsadó

dr. Toldy Miklós
jogi tanácsadó

SZABADSZAVAS KERESÉS



SZAKÉRTŐINK VÁLASZA

Mire kell figyelni és mivel kihez kell fordulni ?

Válasz

Valamennyi adásvételi szerződés típusról általánosságban .... tovább >

A hírdetményekben láttam egy cikket a szocpollal kapcsolatban, ....

Válasz

A lakáscélú állami támogatásokról szóló rendelet .... tovább >



Elfelejtette jelszavát? Regisztráció