Kedves Erika!
A helyzet a következő: 2006 januárjában vásároltam egy lakást, melyet 2007 júniusában a vételi árnál magasabb áron értékesítettem. Az akkor még igénybe vehető lakásvásárlási kedvezményt kihasználva 2007 augusztusában újabb lakást vásároltam, de úgy alakult, hogy ettől is megváltam, méghozzá 2008 februárjában. Utóbbi eladásból szintén származott jövedelmem, ám ekkor már az új adózási rend volt érvényben, így ebből a tranzakcióból már adófizetési kötelezettségem is keletkezett. Ezen felül ekkor jutott tudomásomra, hogy amennyiben az előző ingatlaneladásra a megelőző egy éven belül került sor - ahogy ez esetemben történt - , az abból származó jövedelmem szintén növeli az adóalapot. Mivel ezzel nem számoltam, és számomra igen jelentős összegről volt szó, azzal a megoldással próbálkoztunk meg, hogy a 2007 júniusi eladáshoz képest, 1 éven belül maradva (május 20 előtt), újabb ingatlant vásároltam, ezzel mintegy átugorva a megelőző lakás 1 éven belüli vételét és eladását, és ezzel a z ominózus 2007 júniusában eladott lakásból származó jövedelemre itt használtam ki a lakásvásárlási kedvezményt.
Két kérdésem lenne ezzel kapcsolatban.
1) Ön szerint megoldásnak számít-e a 2007 júniusi értékesítésből származó jövedelem utáni nem várt adózás elkerülésére a fent említett módszer.
2) Ha igen, akkor hogy alakul a jelenlegi lakás eladásakor az adóalap az idő függvényében? Ha az utolsó lakást a vásárlástól számított 5 év után adom el, akkor már egyik lakás után sem kell majd adóznom? Ha ez idő alatt értékesítem, akkor a két adóalap együtt csökken, vagy az előbb értékesített lakásból adódó adóalap annak eladásának időpontjától ketyeg? Esetleg más a helyzet?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
V. Judit
Kedves Judit!
Köszönjük, hogy megtisztelt minket bizalmával!
Kérdéseire a válaszom:
1.) A 2007.december 31-e előtt vásárolt ingatlanra igénybe veheti a lakásszerzési kedvezményt, és a korábbi szabályokat figyelembe véve felhasználhatja a kedvezményt.
2.) az utolsó lakás esetében a Földhivatali bejegyzésől számított 5 év után nem lesz adófizetési kötelezettsége.
Tisztelettel:
Kusper Erika
adószakértő